1. Tőkesúly
A Regina hajókat több gyártó is épített az évek során, melyeken a keel kialakítása nem volt egységes. Az osztály az egységesítési törekvésekkel összhangban úgy döntött, hogy 2007.01. után épült hajók esetében csak a Navália Kft. regisztrált sablonjából kikerülő keellel készült hajókat fogadja be az osztályba.
A 2017 osztályelőírás aktualizálása során az osztály engedélyezte a Déry Attila által tervezett, azonos formájú, rozsdamentes acél anyagú keel építését is.
A gyakorlat azt mutatja, hogy korábban épült keel variációk közül az osztályelőírás által támogatott két variáció képes a legnagyobb teljesítményre, ezért több hajón is történtek keel cserék az elmúlt években. Jelen fejezet a cserén gondolkodók tájékoztatását, segítését szolgálja.
A Navália „féle” keel hagyományos kialakítású, acél magba kerül az ólom, majd a végső formát több réteg műanyagozással érik el. Több hajón végzett keel cserét Cittel Lajos, aki Veszprémben dolgozik.
A Déry Attila „féle” keel eddig egy hajóra került fel melyet a Tervező és a Tulajdonos együttműködve kivitelezett. A terveket a Tulajdonos az osztály számára szabad felhasználásra felajánlotta. A tervek alapján rozsdamentes acél anyagból a szükséges bordákat laser vágásassal lehet előállítani. A bordák összehegesztését követően egy köpenylemezzel alakul ki keel végleges formája, műanyagozás nem szükséges.
Mindkét keel esetében a hajóba épített bordázatnak megfelelően kell kialakítani a csavarkiosztást, tehát a tervet az egyes hajókhoz hozzá kell igazítani.
A Navália „féle” keel beépítése Kb 600-800 eFt, a Déry Attila „féle” Kb 1000e Ft.
A laser vágáshoz a tervek letölthetők a lap aljáról.
Déry Attila „féle” rozsdamentes acél keel rajza
2. Forstág bekötés
A forstág bekötése az osztályelőírásban, meg van határozva, bekötési pontja a horgonykamrába esik. Több hajó is épült deckre bekötött forstággal, ezen hajók nem felelnek meg az osztályelőírásnak és a tapasztalatok szerint a hajó egyensúlya, viselkedése is gyengébb ezzel a kialakítással. A forstág bekötés is több hajón átépítésre került, viszonylag egyszerűen, alacsony költséggel (20-50e Ft) megoldható az átalakítás.
A bordák laser vágásához a műszaki rajzok letölthetők a lap aljáról. Célszerű a rajzok alapján kartonpapír sablont készíteni, így ellenőrizhető, hogy az adott hajóhoz megfelelően illeszkedik-e.
A veret kívülről és belülről.
3. Vantni bekötések
Több hajón is problémát okozott (elsősorban a Molnár Dezső által gyártott hajókon) a vantni bekötés lehorgonyzásának nem kellő merevsége. A bekötés megerősítését acél bordák beépítésével lehet megoldani. A bordák a meglévő horgonyzáshoz csatlakozva, illetve a héj hosszbordája alatt a testbe és merőleges bordákba kötve biztosítják a megfelelő merevséget. A megerősítés költsége kb. 100-200e Ft.
A bordák laser vágásához a műszaki rajzok letölthetők a lap aljáról. Célszerű a rajzok alapján kartonpapír sablont készíteni, így ellenőrizhető, hogy az adott hajóhoz megfelelően illeszkedik-e.
Beépített acél merevítő borda, felső felén az eredeti bekötéssel
4. Kormánylap
A kormánylap formai kialakítását az osztályelőírás nem szabályozza, szabadon alakítható. Tapasztalatok alapján az eddig variációk közül a Déry Attila által tervezett kormánylap tudja az egyik legjobb teljesítményt. Sok hajón átépítésre került a kormánylap, a sablon bérleti díj (40.000 Ft) ellenében rendelkezésre áll bármely gyártó részére. A kormánycsere teljes költsége, amennyiben a hajóba épített tönkcső megfelelő kb. 220-260 e Ft.
További technikai segítség: Szabó Bence Tel.: 0630/6398-275